Kezdőoldal / A kutya

A kutya

Hivatalos verzió szerint:

kutya vagy eb (Canis lupus familiaris) ujjon járó emlős ragadozó állat, a szürke farkas (Canis lupus lupus) háziasított alfaja. Az egyetlen olyan állatfaj, amely tudományos nevében megkapta a familiaris, azaz a családhoz tartozó jelzőt.

Ezenkívül tágabb értelemben kutyának neveznek a kutyafélék (Canidae) családján belül a valódi kutyaformák (Canini) nemzetségéhez tartozó több más fajt is: ilyenek például a kisfülű kutya (Atelocynus microtis), az ázsiai vadkutya (Cuon alpinus), a nyestkutya (Nyctereutes procyonoides), az afrikai vadkutya vagy hiénakutya (Lycaon pictus) és az őserdei kutya (Speothos venaticus). A háziasított kutyát mindezektől a házikutya elnevezéssel különböztetik meg. Szócikkünkben „kutya” alatt a házikutya értendő.

A kutyák munkatársként/munkaeszközként (például: őrkutyák, vadászkutyák, szánhúzókutyák, vakvezetőkutyák), terápiás állatként , házi kedvencként, (elsősorban Kelet-Ázsiában, vagy éhínség idején táplálékforrásként is sajnos) egyaránt szolgálják az embereket. (forrás: wikipedia)

És a számunkra kedvesebb meghatározás szerint:

A kutya valóságos szent. Természeténél fogva tiszta szívű és őszinte. Ösztönszerűen tudja, mikor nincs rá szükség: órákig képes nyugodtan feküdni, mikor királya belemerül a munkába. Ám amikor a király szomorú és szorong, odalopakodik hozzá, hogy az ölébe hajtsa a fejét. Ne félj. Sose bánd, ha mindenki más el is hagy. Gyere, sétáljunk egyet, és felejtsd el az egészet. (Axel Munthe)

Elnevezése és használatuk:

kutya szavunk hangutánzó eredetű állathívogató szóból ered. Erre mutat sok alakváltozata: kucsakucsukucsókucó. A magyartól függetlenül kialakult, hasonló kutyahívogató szavak például a szerb és horvát kuci, az ukrán kucsu kucsu, az oszmán-török kuçukuçu.

Az eb szó ugor kori örökségünk. A másik két ugor nyelvben (manysi és hanti) a kutya neve emp. Az eb szó ma már csak hivatalos és szaknyelvi szóként („ebadó”, „ebtenyésztő”), illetve egyes kifejezések, szólások és közmondások elemeként használatos („ebadta”, „ebihal”, „ebugatta”, „eben gubát cserél”, „ebek harmincadjára vet”, „ebül szerzett jószág ebül vész”, „eb ura fakó” stb.). (forrás: wikipedia)

A kutya háziasításának története:

A kutya a farkas háziasításával (domesztikációjával) jött létre, amint azt mitokondriális DNS-adatok is bizonyítják. A vizsgálatok azt is kimutatták, hogy az a farkasfajta, amely a kutyák ősének tekinthető, mára már kihalt. A háziasítás kezdetének időpontját tudományos viták övezik, de általában 10 000–100 000 évvel ezelőttre teszik, vagyis a kutya a középső kőkorszak vagy az újkőkorszak óta társa az embernek. A háziasítás kezdeteiről semmilyen dokumentum sem maradt fent, ezért főképp feltételezésekre hagyatkozhatunk. A kutya háziasítása a farkasok viselkedésében is változásokat okozott, mivel a két faj különválása után a vad farkasok jelenléte nem volt kívánatos, ezért elkergették, irtották őket, ezért jelentősen kevésbé barátságosak az emberrel, mint az őseik. A németországi Oberkassel környékén feltártak egy hozzávetőleg 33 ezer éves kutya-állkapcsot, amely a legkorábbi ismert háziasított állat maradványa lehet, illetveSzibériában egy koponyát. A két lelet azt a feltételezést támasztja alá, hogy a domesztikáció egyszerre több helyen ment végbe.

Létezik olyan vélemény is, hogy a kutyák az emberrel együtt jelentek meg hozzávetőleg 125 ezer évvel ezelőtt. Ennek a véleménynek azonban ellentmond, hogy olyan vadkutyát nem találtak, amely nem elvadult volna. A legtöbb lelet Izraelből és Palesztina területéről származik, ami a kutya délnyugat-ázsiai eredetét látszik igazolni. A koponyaszerkezet alapján viszont a kelet-Ázsiaikialakulás és a kínai farkastól való származás is lehetséges. A mitokondriális DNS-vizsgálatok alapján is a kelet-ázsiai teória a valószínűbb, ugyanis innen származtak a legváltozatosabb minták. Viszont mára már bizonyos, hogy a kutya kizárólagos őse a farkas. (Konrad Lorenz egy ideig bizonyos kutyaféléknek más őst, az aranysakált tulajdonította, de később visszavonta elméletét. A kutyafajták közötti genetikai variáció nem kisebb, mint a farkasok és a kutyák közötti (0,2%).

A vadkutyák vagy farkasok, illetve az emberek vadászati stratégiája valószínűleg nagyon hasonló lehetett, azonban az eltérő fizikai adottságok nem vetélytársakká, hanem szövetségessé tette őket. Ennyi idő után nehéz megmondani, mi lehetett az első lépés a két faj együttműködésében, de talán valahogy úgy kezdődhetett a dolog, hogy a tűz mellett ülő ember a körülötte bóklászó farkashoz nem egy követ vágott, hanem egy lerágott csontot dobott neki. Lehet, hogy eleinte nem is vadásztársat, hanem egyszerű élelem- és prémforrást látott a farkasokban.

Az emberek körül bóklászó, azokkal együtt nomád életmódot folytató kutyák valószínűleg előbb jelezték az idegeneket vagy egyéb veszélyeket, mint ahogy azokat az emberek észrevették volna, esetleg el is riasztották azokat, vagy együtt szállhattak szembe a veszéllyel, ezzel növelve az emberek és a kutyák biztonságát egyaránt.

Mivel a kutya és az ember több tízezer éve együtt él, emiatt gyakran közös genetikai nyomásnak voltak kitéve, ezért több hasonló genetikai változást lehet felfedezni a két faj fejlődésében. (forrás: wikipedia)

A domesztikáció szakaszai:

  • kb. 15 000 éve: általánosan, farkasfajtától különböző módon az ember közelében élő állatokban csökken az ember iránti agresszió.
  • kb. 14–15 000 éve: az ember letelepedett életmódot alakít ki, ezzel párhuzamosan elkezdődik a farkasfélék irtása, így nő a falkák szaporodási izolációja, kialakulnak helyi változatok.
  • Kr. u. 1. század: Columella olyan kutyák tenyésztését javasolja, melyek megjelenési formája eltér a farkasétól (pl. a pásztorkutya legyen fehér, a juhászkutya legyen fekete)
  • 19. század vége: a tudatos, fajta szerint szelektált kutyatenyésztés kezdete (1873: az első ebtenyésztő egyesület Nagy-Britanniában) különböző, de hasonló karakterű egyedek). (forrás: wikipedia)

 

Válasz erre

E-mail címed nem jelenik meg.

Ugrás a lap tetejére