Kezdőoldal / Kiállítás / Újabb bojkott Moszkva ellen?
Újabb bojkott Moszkva ellen?

Újabb bojkott Moszkva ellen?

Az elmúlt években Oroszország (és az egykori Szovjetunió utódállamai) a korábbinál is egyre jelentősebb szerepet tölt be a nemzetközi kutyás életben. Egyre sikeresebbek a tenyésztőik és kutyáik, és rohamosan fejlődik a kutyatartáshoz kapcsolódó iparág. (ne feledkezzünk meg arról sem, hogy több híres és népszerű kutyafajtát is „adtak” a világnak)

Dacára a nagy távolságoknak, sokan jönnek el közülük már nyugat-európai kiállításokra is, és sokan jöttek el természetesen az idei WDS-ra is Budapestre.

A tervek szerint 2016-ban Moszkva adhat(na?) otthont a világkiállításnak, aminek nyilván hatalmas jelentősége van Oroszországban és a környező országokban is, még nagyobb lökést adva a tenyésztésnek, kutyatartásnak.

A közelmúltban azonban Oroszországban elfogadták a homoszexualitást büntető törvényt, ami nagy nemzetközi felháborodást váltott váltott már ki eddig is, a botrány azonban egyre dagad.

1980-as moszkvai olimpia (politikai okokból eredő) bojkottja után ezúttal elképzelhető, hogy megismétlődik az eset, ezúttal a WDS-hez kapcsolódóan (és valószínűleg még több más jelentős nemzetközi esemény kapcsán is felmerül hasonló, még ha ezek azért nem is hasonlíthatóak egy olimpia jelentőségéhez).

Ahogy az élet minden területén, úgy a kiállítók, tenyésztők, handlerek, bírók között is vannak homoszexuálisok, akik büszkén vállalják identitásukat. A törvény alapján azonban Oroszországban letartóztathatják őket, és akár 14 napos fogságba is kerülhetnek.

Az FCI nyomást próbál gyakorolni Moszkvára, hogy ha nem változtatják meg az alapvető emberi jogokat korlátozó törvényt, akkor elveszik a világkiállítás rendezési jogát és más helyszínt keresnek. (sok város örömmel venné át a helyüket, hisz ez a rendezvény nem csak reklám egy ország számára, hanem komoly gazdasági előnyökkel is jár, járhat)

Nyilatkozatot adott ki az AKC is (Amerikai Kennel Club), melyben Dennis Sprung és Alan Kalter elnökök arra szólítják fel bíráikat, tenyésztőiket, kiállítóikat, hogy ha nem rendeződik megnyugtatóan ez a kérdés, akkor ne vegyenek részt oroszországi kiállításokon, így a világkiállításon sem.

Ugyan a nyilatkozat hatása kiállítói szempontból kevésbé fajsúlyos (hisz viszonylag kevesen utaznak, utaznának Amerikából a kiállításra), azonban a bírókat és handlereket tekintve már nagyon is „húsba vágó” lehet. Számtalan amerikai nemzetközi szaktekintély van a bírók között, és egy ilyen szintű kiállításon egyáltalán nem mindegy, kik bírálnak egy adott fajtát. Sőt, igazán az teszi még vonzóvá a nevezést, ha egy olyan elismert bíró rangsorolja a kutyákat, aki nem vendégeskedik évente az országban, így az ő véleménye még értékesebbé teheti a részvételt, növelheti a nevezők számát.

Azt nem gondoljuk, hogy Putyin elnök emiatt akarná módosítani a törvényt, de azt igen, hogy minden újabb hasonló felhívás egy újabb lépés lehet afelé, hogy a jelenlegi helyzet megváltozzon.

Mi, a magunk részéről nem csak az állatok, hanem természetesen az emberek alapvető jogainak védelmét is fontosnak tartjuk, így abszolút egyet értünk az ilyen kezdeményezésekkel.

Ugrás a lap tetejére