Kezdőoldal / Kiállítás / A kutyakiállításon kívül elnyerhető címek

A kutyakiállításon kívül elnyerhető címek

HUNGÁRIA CHAMPION (HCH):

oklevél és kupa

Munkavizsgára kötelezett fajták esetében: Három CAC cím, amelyet a kutya Magyarországon a MEOE által rendezett kiállításon növendék-, nyílt-, vagy munkaosztályban elért, két különböző bírótól. A három CAC cím közül egyet nemzetközi, vagy klubkiállításon kell megszerezni. Az első és az utolsó CAC cím között egy év és egy napnak el kell telnie. Munkavizsga eredmény, amely a fajtára előírt munkavizsga teljesítését jelenti, az adott munkavizsgán elérhető maximális pontszám 75%-a.

Munkavizsgára nem kötelezett fajtáknál: Magyarországon a MEOE által rendezett kiállításon a növendék-, nyílt-, munkaosztályban elért négy CAC cím, melyek közül kettőt legalább nemzetközi CACIB, vagy klubkiállításon kell megszerezni, három különböző bírótól. Az első és az utolsó CAC cím között egy év és egy napnak el kell telnie.

HUNGÁRIA GRAND CHAMPION (HGRCH):

oklevél és kupa

A Hungária Champion cím birtokában Magyarországon a MEOE által rendezett kiállításon a champion osztályban elért négy győztes cím, melyek közül egyszer a fajtagyőztes cím is megszerzésre került.

VETERÁN CHAMPION (VCH):

oklevél és kupa

Veterán osztályban szerzett három CAC cím, amelyek közül legalább egyet Magyarországon rendezett nemzetközi CACIB kiállításon, vagy Klubkiállításon kell elérni, 2 különböző bírótól. A Veterán Champion cím nem jogosít a champion osztályba történő nevezéshez.

NEMZETKÖZI SZÉPSÉGCHAMPIONÁTUS:

Int.Ch.de Beauté: oklevél

Munkavizsgára kötelezett fajták:

Két FCI által visszaigazolt CACIB cím, az első és az utolsó cím között egy év és egy napnak el kell telnie, két különböző bíró két országból adta a címeket, illetve a fajtára előírt munkavizsga teljesítése a szükséges munkavizsgán elérhető maximális pontszám 75%-a.

Munkavizsgára nem kötelezett fajták:

Négy FCI által visszaigazolt CACIB cím, legalább három különböző országból. Az első és az utolsó CACIB cím között egy év és egy napnak el kell telnie és három különböző bírótól kell megszerezni a várományokat.

A 8. pontban leírt címek kiadása nem a kiállításon történik, ezt a kutya tulajdonosának a megfelelő igazolások (bírálati lapok és CACIB visszaigazolás, munkateljesítmény igazolása) bemutatásával kell kérelmeznie a MEOE Központi Irodájában.

HUNGÁRIA SHOW CHAMPION (HSCH)

-növendék, nyílt vagy champion osztályban elért – 6db CAC cím,
amelyek közül 3 db-ot Magyarországon rendezett nemzetközi CACIB kiállításon, vagy
hazai klubkiállításon,
3 db-ot Magyarországon rendezett országos CAC kiállításon kell elérni,

-egy év eltelte az első és utolsó cím között

-3 különböző bíró

A cím kiadásához először a 2009. január 1. után elérhető címek vehetők figyelembe.
E cím birtokában a kutya nevezhető bármely FCI kiállításon champion osztályba,
illetve a MEOE által évenként egy alkalommal megrendezett Champion Kiállításra is

Ugrás a lap tetejére