Átfogó ivartalanítási program indul a kóbor kutyák számának csökkentése és az örökbefogadások segítése érdekében, ezer menhelyi kutya ivartalanítását végzik el a Szent István Egyetem Állatorvostudományi Karán – jelentették be a megállapodás aláírása alkalmából tartott sajtótájékoztatón, pénteken Budapesten.
A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM), a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és az egyetem összefogásával megvalósuló program célja a figyelemfelhívás, a nem kívánt ebszaporulatok megelőzése és a gazdátlan állatok örökbefogadási esélyeinek javítása. Kardeván Endre élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkár, országos főállatorvos kiemelte: az Európában egyedülálló ivartalanítási programban 2014 végéig ezer, engedélyezett menhelyen lévő kutya ivartalanítását végzik el, a megvalósuláshoz a VM és a Nébih 10 millió forinttal járul hozzá.
Egy nem ivartalanított kantól és szukától, illetve leszármazottaiktól populációszabályozás nélkül hat év alatt akár 67 ezer állat származhat. Egy ilyen képzeletbeli 67 ezres „kutyaváros” Magyarország 14. legnagyobb települése lenne, ezért fontos az ebek populációjának szabályozása, ami az ivartalanítással megoldható – mondta az államtitkár.
Hozzátette: az ivartalanítás az örökbefogadást is segíti, mert ezeket az állatokat később szívesebben fogadják örökbe.
Az országos főállatorvos megjegyezte, hogy a gazdátlan kutyák közegészségügyi kockázatot jelentenek, az ebrendészeti feladatokat ellátó helyi önkormányzatok évente 30 ezer kutyát kénytelenek gondozni, ami éves szinten 2 milliárd forintos kiadást jelent.
Oravecz Márton, a Nébih elnöke elmondta: a programmal fontos cél az ivartalanítással kapcsolatos tévhitek eloszlatása is. Hangsúlyozta, a beavatkozás visszafogja az ebek szökési hajlamát és agresszivitását, illetve csökkenti az időskori daganatok előfordulásának esélyét. Tévhitnek nevezte, hogy az ivartalanított állatok elhíznak.
Tájékoztatása szerint két országos civil állatvédő szervezet, a Herman Ottó Magyar Országos Állat- és Természetvédő Egyesület (HEROSZ) és a Magyar Állatvédő és Természetbarát Szövetség (MÁTSZ) jelölik ki majd azokat a menhelyeket, amelyek gondozásukban lévő állatok közül kiválasztják az ivartalanításra kerülő kutyákat, akik a menhelyekről végleges otthonba tudnak majd kerülni.
A programban egészséges, oltott, chippel ellátott és parazitáktól mentesített állatok vehetnek részt, az állatok utókezelését a menhelyi állatorvosok felügyelik – ismertette Sótonyi Péter, a Szent István Egyetem Állatorvostudományi Karának dékánja. Elmondta: a beavatkozást az egyetemen altatásban, a legmodernebb eszközökkel felszerelt műtőkben végzik el. Az egyetem saját költségvetéséből további 5 millió forinttal járul hozzá az ivartalanítási program sikeréhez, ingyenesen biztosítja az infrastruktúrát. Az állatorvostan-hallgatók számára nemzetközi viszonylatban is egyedülálló lehetőség, hogy egy hallgató 3-4 ivartalanításban vehet részt, és aktívan közreműködhet az operációk előkészítésében – emelte ki Sótonyi Péter.
Forrás: MTI