Kezdőoldal / A kutya / Honnan vegyünk kiskutyát?
Honnan vegyünk kiskutyát?

Honnan vegyünk kiskutyát?

Az internet ma már az életünk része, és nagyon megkönnyíti a tenyésztőkeresést is, ha tudjuk, mit keresünk. A Google (vagy más kereső) a megfelelő kulcsszó beírása után számtalan találatot kínál. Ebben lesz sok apróhirdetési oldal (ezeket felejtsük is el, mert csak elenyésző számban találnánk korrekt almot, kennelt a sok – adat szempontból – „szemét” között. Ezeken a helyeken jellemzően (90-95%-ban) szaporítók hirdetéseit találjuk. Ne csak az első találati oldalt nézzük meg, hanem legalább 3-4-et, mert nem biztos, hogy az a jó tenyésztő (bár lehet), akinek az elsők között van a weboldala. (lehet, hogy csak profi a keresőoptimalizálása)

A szaporítók hirdetéseire jellemző, hogy csak minimális információt tartalmaz a kicsikről és szüleikről (ami van, az sem túl konkrét), viszont lesz telefonszám (esetleg egy e-mail cím), meg a nagyon „kedvező” ár és kész. A legtöbb esetben még véletlenül sem adnak meg linket pl. a weboldalukhoz, ahol az érdeklődők további, bőséges információt találhatnának a kölykökről, szüleikről, a tenyésztőkről, többi kutyáikról, kikerült kutyáikról. Ez nem véletlen. Nem adnak meg linket, mert nincs weboldaluk, és azért nincs weboldaluk, mert max. hazugsággal tudnák megtölteni, az igazságot nem szívesen tennék közre, hisz odalenne a szaporítós bizniszük. Az utóbbi időben néhányuk már annyit változtatott a stratégiáján, hogy a hirdetésben próbál kicsit szakszerűbbnek tűnni, megpróbálja átvenni a tenyésztők által használt szavakat, kifejezéseket, szófordulatokat, még ha fogalmuk sincs arról, miről is írnak. Ettől még konkrét adat nincs a szülőkről, az ő felmenőikről, egészségügyi, kiállítási vagy munkaeredményeikről, stb. Azt, hogy „az apa Alfi”, aki a „falu bikája” én nem nevezném konkrét információnak. Azt sem, hogy a „mama nagyon kedves és szép, egészséges” kutya.

Egy fokkal nehezebb a dolgunk azokkal, akik már régóta „űzik az ipart”, és van weboldaluk is. Valaha talán tenyésztők voltak vagy azok akartak lenni, aztán végül úgy döntöttek, sokkal jobb nekik az egyszerűbb út. Évente lehoznak 3-4-5 (vagy több!) almot, lényegében folyamatosan kapni náluk kiskutyát, a kölyköket és felnőtt kutyáikat szeméttel etetik (azt is úgy, hogy kiszórják nekik a földre, legyenek el vele), nem véletlen, hogy egy egyébként közepes vagy nagytestű fajta 8 hetes kölyke náluk 3-4 kilós mindössze! (nem kedves gazdi, ez nem az  ideális súlyuk ebben a korban, ne legyél rá büszke, még ha cuki is a kölyök) Az ő weboldaluk egy laikus számára megtévesztő lehet, de csak akkor, ha nem akarja észrevenni a nyilvánvaló hazugságokat. A weboldal gagyi, igénytelen, nincsenek friss hírek (csak és kizárólag az új kölyköket teszik fel, hisz csak az a fontos nekik, hogy őket  eladják) kutyáikról nincsenek fent információk (egy fotó és kutya hívóneve nem információ!), ami alapján esetleg máshol is utána lehetne nézni, az egészségügyi szűrésekről nem is beszélve. (nyilván a fiatal, még nem tenyésztésbe volt kutyákról nem gond, ha nincs fent ilyen adat, de a szülőkről igenis legyen) Nyoma sincs annak, hogy egyébként már mennyi alom született náluk, ahogy az adott szukáról sem látjuk, hogy mondjuk félévente születnek-e kölykei vagy betartják a fajta tenyésztésére vonatkozó szabályokat és hagyják pihenni is őket (erre is érdemes figyelni, mert van egy „profi” réteg, amelyik elég ügyesen adja el magát, vágja át a leendő gazdikat, miközben egy szukától 7-8 év alatt 6-8 – vagy több – almot is lehoz!). Vagyis nincs fent semmi olyan információ, amire esetleg büszke lehetne. De milyen tenyésztő az, aki nem büszke a kutyája eredményeire? A tenyésztés lényege, hogy egyre jobb kutyák szülessenek, egy jobb legyen az állomány. Ha nincs eredménye, akkor mitől olyan jó, hogy érdemes kölyköket lehozni tőle? (ettől még lehet jó egy kutya, de ha nincs mihez viszonyítani, nincs semmi, ami ezt igazolná?)

Ugrás a lap tetejére